Utazás érzékszerveink körül

Minden embernek öt érzékszerve van: ízlelés, tapintás, hallás, szaglás és látás. Az összes közül a legfontosabb a látás. Ha mindegyik érzékszervünk megfelelően működik, szervezetünk úgy érezheti magát mint egy jó kis partyn: rengeteg impulzus éri.

LÁTÁS

Látásunkkal az ingerek akár 80%-át is érzékelni tudjuk, így színüket, szerkezetüket, alakjukat, méretüket, fényüket, távolságukat és térbeli elrendezésüket is. Az emberi szemben lévő receptorok 400-760 nm hullámhosszú ingereket képesek érzékelni. A fekete-fehér látásért a pálcika nevezetű receptorok a felelősek, a színesért a csapok. Összesen körülbelül 130 millió van belőlük. Az emberi szemnek háromféle csapja van: a kék, zöld és piros szín azonosítására. Ebben különbözünk például a kutyáktól, akiknek csak két csapjuk van, ezért nem képesek különbséget tenni a zöld és a piros szín között, akárcsak a színtévesztők. Ezáltal például jobban tudják használni a vadászkészségüket a sötétben. Ezzel ellentétben a hüllőknek és a madaraknak négyfajta csapjuk van, tehát jóval színesebben látnak, mint az emberek. Az embereknél a vizuális érzékelés átviteléhez jelentős mennyiségű rodopszin szükséges, ami A-vitamin származék. A-vitamin hiány esetén farkasvakságban szenvedhetünk.

Optikai illúzió - azon a ponton, ahol a látóideg kilép a szemből, kb. 2 milliméteres rés található, ahol nincsenek receptorok, és amely a zavaró vizuális érzékelésért felelős.

Rövid teszt: Nézzék meg az alábbi képeket - megtéveszt a látásunk?

ráközelítéskor és eltávolodásnál is forognak a körgyűrűk

belül egy olyan háromszöget látunk, amely nem is létezik

TAPINTÁS

A tapintó receptorok a test egész területén megtalálhatóak és az agynak szelektálnia kell őket. A legtöbb receptor az ujjbegyekben és a nyelv csúcsán található, ezek a legérzékenyebb területek. A legkevésbé érzékeny terület a hátunk. Két tüskét a nyelv csúcsán mindössze 1mm távolságra érzékelünk egymástól, míg a hátunkban 50 mm távolságra.

Rövid teszt: Egy fekete, nem átlátszó zacskóba tegyünk bele néhány gyerekfigurát/állatkát és csak a tapintásunkra hagyatkozva próbáljuk felismerni, mi lehet a zacskóban.

HALLÁS

A hallás érzékszerve a fül, benne a dob - kalapács - üllő - kengyel és csiga. Az ember 20 - 20 000 Hz-es frekvenciát hall, legérzékenyebb rezgéstartományunk 300 és 3000 Hertz között mozog; ez a beszédspektrum. Összehasonlításképpen pl. egy kutya 30-45 000 Hz, egy macska 15-50 000 Hz és egy denevér 100 000 Hz frekvenciát képes érzékelni! Ennek köszönhetően a hallás a többi élőlénynél sokkal jelentősebb érzékszerv. Az ember nem tudja pontosan lokalizálni a hang irányát és eredetét, és ez gyakori hallási hallucinációkat idézhet elő nála (olyan érzés, mintha valaki sétálna a lakásban, meghallja a suttogást, zenét, stb.). Tízezerből mindössze egy embernek van úgynevezett abszolút hallása, azaz különbséget tudnak tenni az egyes tónusok között. Ellentétben pl. a szaglóreceptorokkal, a fülben lévő receptorok nem tudnak regenerálódni.

Rövid teszt: Lezárható, nem átlátszó kis dobozba tegyen bele különböző alapanyagokat (lencse, só, kávészemek, tészta) és próbálja meg felismerni hallás alapján, hogy mi található benne.

SZAGLÁS ÉS ÍZLELÉS

A szaglás nagyon szorosan kapcsolódik az ízleléshez. A szaglás által képesek vagyunk megkülönböztetni a levegőben jelenlévő vegyszereket, míg az anyagok ízét vízben feloldva (nyál).

A szaglás szerve a vérbő nyálkahártya és a sok faggyúmirigy kivezető, ami azt nedves állapotban tartja. Az emberi orr csak 4 cm2 nagyságú (a kutyáknál ez 150 cm2) és körülbelül 15 millió receptor van benne, amelyek lehetővé teszik több, mint 10 000 különböző illat/szag megkülönböztetését. Nem tudjuk azonban meghatározni a koncentrációjukat. A receptorok és a szaglósejtek 30-60 nap alatt regenerálódnak. Az embereknél megtalálható, bár kevésbé fejlett, az úgynevezett Jacobson-szerv, amely lehetővé teszi a feromonok érzékelését, és ezáltal egy potenciális partner kiválasztását.

Érzékszervi szempontból a legfontosabb érzékszervünk az ízlelés. Az íz 5-10 ezer ízlelőbimbóban van elrejtve és mindegyikükben 50-100 érzékelő sejt található. Minden bimbó tartalmaz sejteket az összes alapvető íz érzékelésére - sós, édes, savanyú, keserű és umami.

Míg az édes és umami ízeket csak magasabb koncentrátumnál érezzük (nem szükséges "figyelmeztetni" szervezetünket a cukrok és fehérjék forrására), addig más ízeket (főleg a keserűt) képesek vagyunk minimális koncentrátumban is felismerni (a természet figyelmeztetése a toxikus, éretlen, egyébként veszélyes anyagokra). A gyomrunkban is található pár ilyen receptor, amelyek toxikus anyagok elfogyasztása után hányást váltanak ki. Ez is egyfajta védekező mechanizmus. A rágás során a szaganyagok áthatolnak az orrüregbe és így érzékeljük az ízekkel együtt a szagokat is.

Rövid teszt: Fogja be az orrát evés előtt és így rágjon. Az alapízeken kívül semmit sem fog érezni. Amikor elengedi az orrát a levegőben érezhető anyagok a szájüregen keresztül bekerülnek az orrba és képesek leszünk egy adott élelmiszer felismerésére.